A karikás szemekért rendszerint a kialvatlanságot tesszük felelőssé, ám úgy tűnik, a jelenségnek valójában kevés köze van a fáradtsághoz.

“A sötét karika vagy a táskás szem nem a hivatalos megnevezés, ha legközelebb egészen pontosan szeretné megnevezni, a periorbitális hiperpigmentáció a megfelelő kifejezés rá” – írta meg az Index. A cikk szerint a témában eddig kevés kutatás zajlott, mivel a bőrgyógyászok csupán egyszerű esztétikai problémaként tekintenek a karikákra. Ennél fogva sem a pontos kiváltó okok, sem a kezelési lehetőségek nem tisztázottak, inkább csak feltételezéseket és részigazságokat ismerünk.
A szemkarikák és táskák megjelenésében többféle tényező is szerepet játszik
A szemkarikák és táskák megjelenésében többféle tényező is szerepet játszik. Fotó: iStock

Mivel a szem alatt vékony a bőr, így előfordulhat, hogy egyszerűen csak az ott futó vérerek és izmok miatt tűnik sötétebbnek a terület. Sőt, olykor nem is a bőr árnyalata más, hanem a szem, az orrnyereg és az orca közötti, a könnycseppek elvezetéséért felelős apró kanyar válik beesettebbé a korral, emiatt pedig másként veri vissza a fényt. Általában véve elmondható, hogy a lilás vagy kék árnyalatú karikákért rendszerint az erek felelősek, a barnákért pedig a pigmentek, azaz a bőr festékanyagának felszaporodása.

Persze előfordulhat, hogy a panasz csak átmenetinek bizonyul. Ilyenkor ödéma vagy duzzanat állhat a táskák hátterében. Így például természetes, hogy ébredés után puffadtabbak a szemek, ahogy hasonló problémákat válthat ki az is, ha erősen sós ételt fogyasztottunk előző este vacsorára. A genetikai adottságok mellett szerepet játszhat továbbá a táskák megjelenésében az UV sugárzás, a stressz és a dohányzás. Ugyancsak okozhat duzzanatot vagy lilás elszíneződést, ha allergiások gyakran dörzsölgetik a szemüket, illetve ha túl lapos párnánk alszunk éjszaka.

Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/ezt_jelzi_ha_karikas_a_szemunk/20190709154353